Ballagás Kilitin, 2017.
2017.06.17-én elballagtak végzős diákjaink. A ballagók közül az iskola alapítványa két diákot jutalmazott nyolc évnyi kiváló tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért: Takács Bálint emlékplakettet, Vidák Kevin Gusztáv könyvet kapott. Vidák Kevin saját szavaival búcsúzott az iskolától, a tanároktól és a diáktársaktól.
“Kedves diáktársak, tanárok, rokonok! Kedves jelen lévők!
Nem könnyű szavakba önteni mindazt, amit mi ballagó diákok érzünk. Megkönnyebbülve, de a könnyeinkkel küszködve várjuk a következő tanévet.
Alsós kisiskolásként elképzelhetetlen volt számunkra, hogy egyszer majd mi leszünk a ,,nagyok”. De most itt állunk saját eltökéltséggel, saját vakmerőséggel. Soha le nem lassítva! Soha el nem fáradva! Soha el nem veszítve bátorságunk és céljainkba vetett hitünk.
Mindannyiunknak vannak céljai. Ezek elérése, illetve azokban való kudarcaink is erősítenek bennünket. Elérésük sikerélményt és önbizalmat, míg elveszítésük tapasztalatot ad. Céljaink adják életünk alapjait. Azzal, hogy nagyot merünk álmodni, csupán próbatétel elé állítjuk önmagunkat. Ha ezeket a megpróbáltatásokat kiálljuk, letettünk valamit az asztalra. Azzal, hogy elvégeztük az általános iskolát, megmutattuk, hogy képesek vagyunk beleadni anyait-apait és megbirkózni az élet által ránk rótt feladatok egyikével. Ezzel a felnőtté válás következő szakaszába léptünk.
Első sorban a diákokhoz szólnék. Ugyanúgy ahogy bennünk, úgy bennetek is fel fog merülni az a kérdés, hogy: miért telt el ilyen gyorsan ez a nyolc év? Nem maradhatnánk még egy évet? Sajnos nem! De lebegjen előttetek az, hogy rendelkeztek célokkal a jövőre nézve, ámbár ehhez lépni kell. Előbb-utóbb választanotok kell és nem szabad leragadnotok egy ponton a félelmetek miatt.
A következő pár mondatban az iskola tanáraihoz szólnék. Bizonyára önök is ültek egykor az iskolapadban és valószínűleg ugyanúgy éreztek a búcsúzáskor, ahogy most mi. Szeretnénk megköszönni, hogy ennyi energiát fektettek a tanításunkba. Nem könnyű kibújni az önök szárnyai alól, de biztat minket az, hogy nem felejtenek el bennünket. Ha a viharfelhőről is, de eszükbe fog jutni az osztályunk.
Végül a rokonokhoz és barátokhoz szólnék. Ti voltatok azok, kik biztattatok és támogattatok bennünket az igazán nehéz helyzetekben is. Szüleink, akik mind a pénzügyi, mind az erkölcsi hátteret biztosították számunkra. Nagypapáink és nagymamáink, akik vigyáztak ránk a szünidőkben. Barátaink, akik mellett biztos volt a kikapcsolódás és a szórakozás. Ezzel a végszóval szeretnénk megköszönni mindazt, amit értünk tettetek!
Kedves jelenlévők! Eljött a pillanat, hogy elbúcsúzzak a 8. o nevében!
Viszontlátásra!”
Találatok: 4766