Eplényben jártunk túrázni, majd síelni…
Eplényben jártunk túrázni, majd síelni…
A Sport43 szervezésében pályáztunk és így utazhattunk tavasszal az osztállyal Eplényben, libegőztünk, élveztük a friss levegőt, a mesebeli bakonyi környezetet, a csodálatos kilátást és a csicsergő madarakat! Megcsodáltuk az Ámos-hegy varázslatos világát és erdei túrán vettünk részt. Libegőre ülhettünk, ami hatalmas élmény volt minden gyermeknek.
A kirándulásunknak számos jótékony hatása volt: javította a kondíciónkat, bővítette a környezetről való ismeretünket és magabiztossá tette a tájékozódásunkat. A gyerekek nagyon élvezték.
Elhatároztuk, hogy télen megismerkedünk a téli sport – síelés- örömével. Ismét jelentkeztünk a programra és meg tudtuk valósítani, hogy most síelni utaztunk Eplénybe immár hatodikosként. Mindenki kapott sífelszerelést. Szakképzett oktatók foglalkoztak a gyerekekkel. Az oktatás során a gyerekek megismerkedtek a síelés alapjaival, ha pedig már szereztek némi tapasztalatot, az oktatópályán technikai oktatásban részesültek.
Az oktatást követően minden diákot meghívtak egy fánkra és forró teára. Felejthetetlen élmény volt a gyerekek számára ez a program is, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk.
Hajrá 6.a osztály.. 😊