Erdei iskola, Zamárdi, 2016. szeptember 12-15.
HÉTFŐ
A Széchenyi Általános Iskola három ötödikes osztálya reggel nyolckor találkozott Siófokon a Kele utcai iskolaépület parkolójában. A szülők segítségével a csomagok Zamárdiba kerültek. A gyerekek, osztályfőnökeik és két pedagógiai asszisztens pedig a kikötőbe indult. Tíz órakor hajóra szálltunk, és átutaztunk Tihanyba, már a hajóutat nagyon élvezték a gyerekek. A napot a félszigeten töltöttük, 3 fő helyszínünk volt. A hajóállomásról felsétáltunk az apátsághoz, parkjában osztályokra bontva a gyerekek olimpiával kapcsolatos totót töltöttek ki.
A játék a tihanyi Családi és szabadidőparkban folytatódott, ahol állatokkal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni, valamint az ott lévő játékokat is kipróbálhattuk. A komp indulása előtt még megnéztük a Levendula házat is. Szántódon sétáltunk egy kicsit, és vonattal érkeztünk meg a szálláshelyre, Zamárdiba. Az udvar és az épületek tökéletesek voltak arra, hogy a három osztály egy nagy csapattá váljon. A vacsora elfogyasztása után a gyerekek hamar elaludtak a sok sétának köszönhetően.
KEDD
Minden reggelt tornával kezdtünk, hogy felébredjen a társaság, az estéket pedig játékkal zártuk (foci, röplabda, mászóka, libikóka).
A gyerekek háromszori étkezést kaptak, reggelit, ebédet, vacsorát. Aki megéhezett, tízóraira és uzsonnára kaphatott lekváros, májkrémes vagy nutellás kenyeret.
Kilenc órától a Futura nevű csapat tudományos bemutatóját láthattuk, érdekességekkel, kísérletekkel és természettudományos játékokkal készültek. A gyerekek lelkesen vettek részt ezen a programon, leginkább az „intelligens homok” tetszett nekik.
Délutánra csapatépítő játékokkal és kézműves foglalkozásokkal készültek az osztályfőnökök. A gyerekek bizalmi játékokat játszottak, festettek és élőképeket állítottak össze.
Este egy kis balatoni sétára is volt idő.
SZERDA
Szerdán a Zamárdi Kalandparkba látogattunk el, délelőtt a csapat egyik, délután a csapat másik fele próbálhatta ki mászó tehetségét. Ezalatt a többi gyereknek iskolánk tanárai tartottak természettudományos bemutatókat, érdekes órákat. Délután ötkor siófoki cserkészek érkeztek a táborba, akik 2 érdekes játékot tanítottak a gyerekeknek, és játszottak velük másfél órán keresztül.
A szerdai napot tábortűzzel zártuk. A gyerekek lelkesen sütötték és ették a szalonnát. Az esti elalvás kicsit későbbre került.
CSÜTÖRTÖK
Délelőtt négy csapatra osztva a gyerekek mozgásos műveltségi játékon vettek részt. Négy állomáson feladatlapokat töltöttek ki, az állomások között pedig valamilyen mozgást („sánta róka”, ugrókötél, hullahopp, labdaátadás) kellett végezniük.
Ebéd után összecsomagoltunk, a gyerekekért a szülők érkeztek. Fél kettőkor mindenki elhagyta a tábor helyszínét.
Találatok: 3678