Határtalanul - Horvátország

Kategória: info Megjelent: 2022. június 08. szerda Írta: admin

Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomába eredtünk Horvátországba.

Április 23-án, szombaton reggel indultunk iskolánk parkolójából útra. Elsőként a várdaróci tájházat látogattuk meg, ahol megismerhettük a baranyai magyarság hagyományait. Ezt követően egy sétát tettünk a Kopácsi-Rét Nemzeti Parkban. A modern látogatóközpontban egy kiállítás keretén belül megismerkedhettünk a nemzeti parkkal, majd fapallókon sétát tettünk a mocsaras terület felett. Következő állomásunk Eszék volt, ahol felkerestük az óvárost és annak főterét, a templomot, és a Krisztus feszületet. Innen a belváros felé sétáltunk, a főtéren megtekintettük a Szent Péter és Pál Nagytemplomot és a főbb nevezetességeket. Kiskőszegre indultunk ezután, ahol a zarándokhelyként működő emlékparkot tekintettük meg a Julka nevű partizánnő szobrával. Innen szép kilátás tárult elénk a Dunára. Utolsó állomásunk aznap Csúza volt. Itt nem csak a szállásunk, hanem Ács Gedeon, Kossuth Lajos tábori lelkészének szobra is várt még ránk. A szállásunkat este 7 óra tájban foglaltuk el, a vacsora elfogyasztása után pihenni tértünk.

Másnap reggeli után indultunk Vukovárra, ahol a délszláv háborúk egyik ikonikus városát ismerhettük meg. Onnan az újlaki várhoz és templomhoz vezetett utunk. Megtekintettük Kapisztrán Szent János, nándorfehérvári csata ismert alakjának az ereklyéit a templomban. Ezután ellátogattunk a sokat szenvedett Ovcsarára, az emlékhelyre. Szentlszlóban a délszláv háborúról emlékeztünk meg a helyi emlékhelynél. Este visszatértünk előző napi szálláshelyünkre, a vacsorát aznap is ott fogyasztottuk el.

Összepakolás után végleg elhagyva a szálláshelyünket városnéző sétára indultunk Zágrábba, a horvát fővárosba. Meglátogattuk a Káptalandombon emelt székesegyházat, benne a Szent István kápolnával. Innen átsétáltunk a Felsővárosba, ahol előbb a Jellasics-teret, majd a dombon felsétálva a Szent Márk-teret láthattuk. A felvonók melletti lépcsőkön visszatértünk a városmajorba. Tengerparti szállásunkat este elfoglalva megvacsoráztunk, majd nyugovóra tértünk.

Reggeli után a Tersattoi Mária búcsújáró templom kápolnájába léptünk, majd felsétáltunk Tersatto várába. Innen a tersattói lépcsőkön mentünk lett, és megismerkedtünk Fiume történelmi belvárosával, a korzón található Óratoronnyal, a kikötővel, piaccal. Ezt követően Abbáziába mentünk, egy hajókiránduláson vettünk részt az Adrián, egy hosszú sétát tettünk a híres, sziklába vájt sétányon. A szállásra fáradtan érkezve vacsoráztunk, majd eltettük magunkat másnapra.

Reggel összepakoltunk, elhagytuk a szállást a reggeli után. Varasdra látogattunk, a barokk belvárosban egy sétát tettünk. Csáktornyán is sétáltunk, a csáktornyai várnál. Elsétáltunk a Szent Jeromos szlavóniai származású szentünk szobrához, a Zrínyi fához, Zrínyi teljes alakú szobrához, majd elindultunk haza. Késő délután érkeztünk vissza iskolánk parkolójába.

               

Találatok: 1950