Joomla 3.1 Templates by FatCow Coupon

Üdvözöljük honlapunkon!

E-mail cím változás

Kategória: info
Megjelent: 2014. november 17. hétfő
Írta: admin

Intézményünk e-mail címe megváltozott. Új e-mail címünk:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

VIII. Kiliti szüreti felvonulás és bál

Kategória: info
Megjelent: 2014. szeptember 29. hétfő
Írta: Timea
Szeptember 27-én került sor a most már hagyományos szüreti felvonulás megrendezésére, amelyben a városrész apraja-nagyja nagy örömmel vett részt. A felvonulók 13 fogattal járták be Kilitit és - helyenként megállva - néptáncos bemutatóval szórakoztatták a szép számú közönséget. A kezdetben csak nézőként résztvevő érdeklődőket a műsoruk végén egy közös "örömtáncba" is bevonták. A feldíszített fogatokat díszlovasok kísérték. A városrészben működő civil szervezetek példás összefogásának eredménye a nagy sikerű bál. A bál bevételéből a "Tanulóink egészséges jövőjéért" alapítvány támogatja az iskola nevelő és oktató munkáját.
Köszönet a városrész életét élénkítő esemény minden támogatójának.

Tanévnyitó 2014/2015

Kategória: info
Megjelent: 2014. szeptember 03. szerda
Írta: admin

Mindkét iskolarészünkben megtörtént a tanév ünnepélyes megnyitója, és elindult a kis elsőseink új élete is. A Kele utcai indítóra tankerületünk igazgatója is ellátogatott.

Bővebben: Tanévnyitó 2014/2015

VIII. Kiliti Szüreti Felvonulás és Jótékonysági Bál

Kategória: info
Megjelent: 2014. szeptember 23. kedd
Írta: Timea

plakat

szórólap

Tanévnyitó 2014/2015

Kategória: info
Megjelent: 2014. augusztus 17. vasárnap
Írta: admin

Kedves Diákok, tisztelt Szülők!

A 2014/2015-ös tanévnyitó ünnepség a következő időpontokban lesz:

Kele utcai iskolarészünkben 2014. augusztus 31-én 18:00 órai kezdettel,

Kiliti iskolarészünkben 2014. szeptember elsején, reggel 8 órakor.

 

Megjelenés ünneplő ruhában, és kérünk mindenkit, hogy a bizonyítványát hozza magával.

Az első tanítási nap: 2014. szeptember 1.

Amennyiben valaki a nyáron kapta meg a rendszeres gyermekvédelmi támogatásról szóló határozatot,

kérjük az első tanítási napon hozza magával és az osztályfőnöknek adja le.