Joomla 3.1 Templates by FatCow Coupon

Üdvözöljük honlapunkon!

„Elmúlott a rövid farsang…”

Kategória: info
Megjelent: 2017. március 02. csütörtök
Írta: admin

Február 3-én tartottuk iskolánkban az alsó, és felső tagozatos diákok számára is a télbúcsúztató farsangi mulatságunkat. A programok már délelőtt elkezdődtek a felső tagozatosoknak. Minden osztály más-más színű pólóban érkezett az iskolába, ahol a tanórák közötti szünetekben gyönyörű farsangi álarcokat készíthettek és játékos ügyességi feladatokon vehettek részt tanáraik segítségével. Akik vállalták bátran azt is, hogy jelmezt öltenek magukra azok az alsó tagozatosokkal együtt felvonulhattak az aulában a kíváncsi és hálás közönség tapsviharától kísérve.  Láthattunk ötödik osztályos vad motoros lányokat, akik még táncolni is remekül tudnak, profi rock-zenekart, a nyolcadik „b” osztályosok a Hupikék törpikéit Törpapa, vagyis osztályfőnökük által vezetve és sok kis hercegnőt, Zorrót, varázslót, bohócot, Star Wars harcost, Spongyabobot, fáraót túró Rudit, és a végtelenségig sorolhatnánk az ötletes jelmezeket. Bohócsapkát, maskarát öltöttek a nevelők is ezen a különleges napon. A 3. az osztály látványos pom-pomokkal előadott és a táncos kedvű pedagógusok - köztük igazgató néni – az erre az alkalomra koreografált tánca, kiegészítve a siófoki Kid rock and roll rövid műsorával hatalmas sikert aratott a gyerekek és a szülők körében egyaránt. A felvonulás után az alsó tagozatos kisdiákok tanítóikkal együtt az osztályban folytatták a farsangi ünnepséget finom uzsonnával, vidám játékokkal és természetesen a tánc sem maradhatott el.

Tájékoztató hit-, és erkölcstanról 2017/2018-as tanévre

Kategória: info
Megjelent: 2017. február 26. vasárnap
Írta: admin

Tisztelt Szülők!

 

A 2017/2018. tanévben iskolát kezdő, 1. évfolyamos tanulók szüleinek a beiratkozáskor nyilatkozniuk kell, hogy gyermekük hit- és erkölcstan vagy erkölcstan oktatásban részesüljön az iskola keretei között. 

A 22/2013 (III.22.) EMMI rendelet 182/A. §  értelmében a hit- és erkölcstan oktatásról tájékoztató szülői értekezleteket tartunk :

 

  • 2017.03.07-én, kedden 16:30 órai kezdettel iskolánk Kele utcai ebédlőjében. (Siófok, Kele u. 33.)
  • 2017.03.01-én, szerdán 16:30 órai kezdettel iskolánk Kiliti alsó tagozatának ebédlőjében.(Siófok Asztalos u.72.)

 

A tájékoztatókra meghívást kaptak a városunkban jelen lévő egyházak, felekezetek képviselői.

 

Szíves megjelenésükre számítunk.

 

 

Bővebben: Tájékoztató hit-, és erkölcstanról 2017/2018-as tanévre

Játékvár 2017

Kategória: info
Megjelent: 2017. február 20. hétfő
Írta: admin

Február 18-án, szombaton reggel ismét megnyitotta kapuit intézményünkben az iskolába hívogató „Játékvár”. Érdekes játékokkal, foglalkozásokkal várta a leendő első osztályos óvodásokat, akik szüleik kíséretében érkeztek a nagy eseményre. Vincze Judit igazgatónő köszöntötte a vendégeket, majd ismertette a tartalmas programot. Iskolánk a 3. az osztályos furulyaszakköre Gáthy Péterné tanító néni vezetésével kedves kis műsorral örvendeztette meg a hallgatóságot. A résztvevők csoportokba szerveződve forgószínpad szerűen látogathatták a rendezvény helyszíneit. Részt vehettek játékos interaktív informatika „órán”, megtekinthettek és aktív részesei lehettek az angol és német nyelvet oktató kollégák által tartott nyelvi bemutató óráknak az első és a második osztályban. A 2 b osztályban tanító nevelők egy fantasztikus varázslabirintuson vezették keresztül a gyerekeket, akik a csodálatos díszletek közt bolyongva, kincseket keresve részesei lehettek sok izgalmas történeteknek Kipróbálhatták az izgalmas készség fejlesztő „mozgáskottát” a harmadik osztályban. A negyedik osztályos tanító nénik bábkuckóba és mesebeli farmra invitálták a kicsiket. Az eltévedt kiscica című bábjátékot követően megismerkedhettek az interaktív táblával és az interaktív táblán a rejtvények megoldásához nélkülözhetetlen „varázsceruza” használatával. A farm állatairól készült nyakláncot mindenki hazavihette emlékül. A tornateremben különböző ügyességi játékokat próbálhattak ki és a lufihajtogató bohóc is itt várta őket. Az iskola könyvtára is bemutatkozott a családoknak, ahová mindig be lehetett térni egy kis beszélgetésre, lapozgatásra a sok színes program közben. A Játékvár élményeit finom uzsonna zárta, a szülők pedig rövid tájékoztatón vehettek részt, ahol iskolánk vezetősége és a leendő első osztályos tanító nénik készséggel válaszoltak az érdeklődő szülők kérdéseire. A rendezvényről elégedetten, jókedvűen távoztak a családok, akik közül többen már itt eldöntötték, hogy tavasszal a Széchenyi iskolába fogják beíratni gyermeküket, mert itt színvonalas oktatás, gazdag szabadidős tevékenységek, odafigyelő, lelkiismeretes, szeretetteljes pedagógusok várják őket.

Köszönet támogatóinknak!

Kategória: info
Megjelent: 2017. február 21. kedd
Írta: admin

Köszönettel tarozunk mindazoknak, akik tombola felajánlással támogatták iskolánk 2017. 02. 11-én megrendezett XXIII. Szülők Bálját:

  • Gréta fagylalt-alap nagykereskedés ( Marosi út 1. )
  • Paulini János kutyakiképző központ (Zrínyi J.u.19.)
  • Jónás János autófényezés/Sió-Joma Kft (Rózsa u.6/A.)
  • Hotel Residence (Erkel F. u. 49.)
  • Webháztartás.hu
  • Balatonszabadi Gazdabolt, Tóth Kálmán
  • Balatoni Hajózási Zrt.
  • Tanulóink Egészséges Jövőjéért (Kiliti iskolarész alapítvány)
  • Mala Garden Hotel
  • Kistücsök étterem - Jahni László, Csapody Balázs (Balatonszemes, Bajcsy-Zs.u.25.)
  • Bella Állatpark (Szabadifürdő, Verebesi u.35.)
  • Bella Puszta Lovas udvar,
  • Vizisí Centrum Kft. Siófok, Szőlősi utca 16./c
  • Leértékelt Műszaki Áruház, Siófok, Fő út.
  • Roxy Étterem, Fő tér
  • Bella Italia Étterem
  • Kozma Gym, Vámház u.4.,
  • Sió Wellness, Németh L.u.10.,
  • Kaland Travel, Siófok
  • Planet Sun, Fő utca 162.,
  • City Sun Siófok, Kele utca 5/6,
  • Bereczki Bernadett pedikűr-manikűr
  • Gyöngyvarázs masszázs, Weisz Gyöngyi, Siófok, Kandó K.u.15.
  • Madmazell Kozmetika, Üzletek Háza
  • Zsemberi Ernő asztalos, Siófok-Kiliti
  • Régi Gyógyszertár, Siófok
  • Essentia - személyiség tréning
  • Evodia Szalon felajánlása
  • Béres Szalon Siófok, Fő utca 180.
  • Sió Mozi, Sió Plaza emeletén
  • Csillám Autómosó, Siófok Bajcsy–Zs. u. 201.
  • Tamási Termálfürdő
  • Kálmán Imre Kultúrális Központ
  • Szabó Kertépítő Kft. Zamárdi
  • Lőrincz Erika fodrász , Szilver Szalonból
  • Sunshine fitnesz, Siófok, Szűcs utca
  • Falimatrica.hu
  • Siófoki Tesco
  • Marcipán Cukrászda
  • Melba Cukrászda
  • SióVitál Studió
  • Beszédes J. Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány
  • Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola
  • Siófoki Perczel Mór Gimnázium
  • Masszázs utalvány, Hajdúné Ágota
  • Polgármesteri Hivatal Dr. Lengyel Róbert
  • Hamvas Péter alpolgármester Úr
  • Potocskáné Kőrösi Anita alpolgármester Asszony
  • Nagy Lívia Afrodité kozmetika
  • Zamárdi Kalandpark
  • Nagy Lívia, Kanga-tréner, Sunshine Fitness, Szűcs utca
  • Horváth Szabina
  • Bánhidiné Edit (védőnő)
  • Szali Józsefné Kati néni

XXIII. Szülők bálja

Kategória: info
Megjelent: 2017. február 13. hétfő
Írta: admin

A 2017. 02. 11-én megrendezett XXIII. Szülők Bálján szülők és pedagógusok együtt ünnepelték a farsangot iskolánk gyönyörűen feldíszített ebédlőjében. A lelkes és aktív szülők az iskola nevelőközösségével összefogva, hangulatos dekorációval terített asztallal várták a vendégeket,akik szerencsére szép számmal meg is jelentek. A bálra való készülődés már hónapokkal előbb elkezdődött. Az osztályok szülői munkaközösségei folyamatosan ajánlották fel a tombolatárgyakat, vásárolták a támogatójegyeket, a belépőket. A gondos szervezés és együttműködés meghozta gyümölcsét, mert egy igazán jó hangulatú, színvonalas rendezvény lett az eredménye. Köszönjük a felajánlásokat, az ajándékokat, a rengeteg munkát a szülőknek, iskolánk nevelőinek a bál színvonalas előkészítésében, megrendezésében A Szülők bálját - igazgatónő Vincze Judit rövid köszöntőjét követően - a 2. b osztály elegáns és bájos reneszánsz körtánca nyitotta meg. A kicsik szebbnél-szebb korhű jelmezeikben az elegáns koreográfiával már az elején elbűvölték a hálás közönséget, aki hatalmas tapssal értékelték a szép nyitótáncot. A továbbiakban - a finom vacsoráig, amit az S-food biztosított – tanulóink látványos akrobatikus rock and roll műsorszámait csodálhatta meg a vendégsereg. A vacsora felszolgálásában régi tanítványok segédkeztek. A vacsora után következett a hajnalig tartó vidám farsangi mulatság. A „talpalávalót” Szabó Gábor kiválóan összeválogatott, táncra csábító zenéi biztosították. Rentler Annamária 3emeletes tortakölteménye óriási sikert aratott. Az éjféli tombolahúzást már mindenki izgatottan várta. Sok értékes tombolatárgy talált boldog gazdára. Köszönettel tarozunk mindazoknak, akik tombolatárgyak felajánlással támogatták iskolánk alapítványát, melynek teljes bevételét tanulóink tartalmas programjainak megvalósítására fordítunk.